A 2006-os idényben indult útjára, akkor még Suzuki Swift Kupa néven a márkakupa, a Zengő Motorsport által készített autókkal. A kupa célja, ami azóta sem változott, a lehető legkisebb költségekkel járó, nívós sorozat elindítása volt, ami sikerrel is járt.
Már az első évtől kedvelt volt a sorozat a versenyzők körében, ezt is mutatja az év folyamán összesen 31 starthoz álló pilóta.
Az első idényt, az azóta WTCC pályáit is szaggató Michelisz Norbert nyerte.
A 2007-es bajnokságban sem esett vissza az érdeklődés, hisz újra 31 pilótája volt a sorozatnak az év folyamán. Az év végi győztes Pantl Péter lett.
2008-ban a létszám tovább nőt, 34 pilóta volt látható a pályákon, az év végi győztes pedig Assenbrenner Tibor lett.
A 2009-es szezonban következett az első jelentősebb változás, az eddigi slick gumikat, fél-slick utcai gumikra cserélték, mely jelentős megtakarítást jelentett a versenyzők számára. A Zengő Motorsport helyét, mint a sorozat jogtulajdonosa, a GFS Racing vette át.
A sorozat először kapott névadó szponzort a Genex által, így Genex Suzuki Swift Kupa néven került a bajnokság a versenynaptárba, melynek az év folyamán 25 nevezője volt. Az év végi győztes Kiss Norbert lett.
2010-ben további változások következtek, az eddigi benzines meghajtást az olcsóbb és környezetbarát bioetanol-ra cserélték, illetve két új autó került a mezőnybe, mellyel minden futamon VIP vendégek indulhatnak.
A sorozatnak ismét a Genex lett a névadó támogatója, így Genex Suzuki Bio Kupa néven került regisztrálásra a bajnokság.
2010-ben a versenynaptár is jelentősen átalakult, hisz immár két külföldi verseny is bekerült a listába, a Slovakia Ring és a Salzburgring.
További újdonság, hogy a Magyar mezőny az Osztrák testvérbajnoksággal versenyez, igaz nem egyforma technikai feltételekkel. A versenyeket úgynevezett eltolt rajttal indítják, előbb a gyorsabb Osztrák versenyzők, majd 30 mp múlva a Magyarok.
A változásoknak köszönhetően 2010-ben a sorozat média értéke a többszörösére nőtt. A Bajnokságot ifj. Ficza Ferenc nyerte, ezzel Ő lett a legfiatalabb "suzukis" bajnok.
2011-ben a Suzuki Bio Kupa sorozatot, névadó szponzorként a Duna Autó támogatta, így az elnevezés Duna Autó Suzuki Bio Kupa névre változott. A bio megközelítés megmaradt, azaz továbbra is bioetanol meghajtással üzemeltek a versenyautók. A 2011-es idény ugyanazt a siker történetet folytatta, amit megszokhattak a nézők és versenyzők. Az idény folyamán 30 versenyző állt rajthoz, a bajnokság 12 futamán.
2011-es szezonban először, élőben is követhették a versenyeket a nézők, internetes video közvetítés segítségével. A 2011-es bajnok Tim Gábor lett, 6 futamgyőzelmet aratva.