Rippel dupla szaltó

Rippel dupla szaltó

Szerző: AGYB Média

2010. május 27. 19:44

 

Az akrobata mutatványok a versenypályán sem állnak távol a Rippel fivérektől, hiszen Viktor töbször feje tetejére fordult autójával, majd a töltésben állt meg. Eközben Ferenc megpördült, kicsúszott a kavicságyra, majd a fűben lévő gödörben leszakította az autó olajteknőjét.

A Pannónia-Ringen versenyzőként induló Rippel fivérek közül, Viktor jeleskedett a VIP autók összetörését tekintve. A nagy sebességgel kanyarba érkező Viktor kisodródott a fűre, aminek következtében az autó keresztbe csúszott a pályán, majd a túloldalt landolt a töltésben, ami olyannyira megdobta, hogy dupla szaltót hajtott végre autójával.

Az első kerekek, a futómű, a kasztni mindkét oldala, a tető, egy ablak, mindkét tükör és még ki tudja mi látta kárát a balesetnek, ezzel szemben személyi sérülés nem történt. A szerelők ígérete szerint, holnap újra startra kész lesz az autó. Ferenc ennél szerényebb volt a mai napon, mivel a kicsúszását korrigálva, a kavicságyat maga mögött hagyva, ő csak az olajteknőjétől szabadult meg.

"A kilencedik világrekordra készülve, már hozzászoktam az extrém dolgokhoz, ámde ez egy merőben más élmény volt. Ha nem sajnálnám az autót, megismételném a mutatvány." - nyilatkozta Rippel Viktor.

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

 

Közelgő események

.

2012. május 19-20. Suzuki Austria III-IV. forduló

2012. június 9-10. Suzuki Kupa III-IV. forduló

2012. június 16-17. Suzuki Austria V-VI. forduló

2012. június 16-17. Suzuki Kupa V-VI. forduló

2012. június 17-19. Suzuki Kupa VII-VIII. forduló

2012. augusztus 17-19. Suzuki Austria VII-VIII. forduló

2012. augusztus 25-26. Suzuki Austria IX-X. forduló

2012. augusztus 25-26. Suzuki Kupa IX-X. forduló

2012. szeptember 8-9. Suzuki Kupa XI. forduló

2012. október 6-7. Suzuki Austria XI-XII. forduló

2012. október 6-7. Suzuki Kupa XII-XIII. forduló

Csatlakozz Facebook oldalunkhoz!