Jön a Pannónia Ring-i visszavágó!

Jön a Pannónia Ring-i visszavágó!

Szerző: Emerico

Fotó: Suzukikupa.hu

2010. augusztus 19. 16:00

 

A magyar Genex Suzuki Bio Kupa a szlovákiai futamhoz hasonlóan, itt is együtt indul majd az osztrák Suzuki Motorsport Cup mezőnyével, sőt új pilóták neveit lehet felfedezni a nevezési listán, így valószínűleg az idei legnagyobb mezőny fog összecsapni a bajnokság 7. és 8. versenyén.

A közel két hónapos szünet alatt a Suzukisok nagy része sem várta tétlenül a folytatást. A Proex Motorsport és a GFS Repsol Team szinte minden héten megtalálható volt az Euroring-en, ahol az idei pilóták mellett a jövő évi versenyző jelöltek gyakoroltak. A Diamond Racing két fiatalja a MiniRally és a FRT futamain jeleskedett, az RCM Motorsport hölgyversenyzője, Bús Edina pedig egy Jet-Ski versenyt nyert meg nemrég.

Több változás is történt az RCM-nél, Bittmann Attila elhagyta a csapatot és valószínűleg egyénileg indul a következő versenyen, míg a Proex-nél egy újabb autót állítanak hadrendbe, így bizton állítható, hogy egyedülálló módon a Genex Suzuki Bio Kupában nemhogy csökken az év előre haladtával a mezőny, hanem nő, sőt ha ez a tendencia megmarad ebben az évben, a jövő évi bajnokság valószínűleg rekord számú indulóval fog elstartolni.

A Pannónia-Ring-en lezajló következő versenyhétvége nem valószínű, hogy eldönti a bajnoki cím sorsát, hisz az első helyen álló RCM-es Bárkovics Zoltán mindössze egy ponttal vezet csapattársa, ifj. Ficza Ferenc előtt, de rajtuk kívül még további három versenyzőnek is esélye van a bajnokság megnyerésére. Így garantált, hogy szinte mozifilmbe illő izgalmak várnak ránk a hétvége során.

Ugyancsak a Genex Suzuki Bio Kupa futamára, mint sztárvendég, kapott meghívást, és azt el is fogadta Kiss Pál Tamás, aki jelenleg az angol Formula Renault 2.0 bajnokságot vezeti. Az autosport kedvelőinek nem kell bemutatni a pilótát, aki jelenleg a legjobb úton halad álmai felé, azaz, hogy eljusson egészen a Formula 1-ig. Jelenleg egy olyan bajnoki cím esélyese, ahol korábban Lewis Hamilton, Pedro de la Rosa, Antonio Pizzonia, Kimi Räikkönen is győztesen lépett feljebb a formula autós karrierjében. A versenyző a GFS Repsol Team vendégeként egy külön autót kap, és ismerve a kvalitásait, akár komoly meglepetést is okozhat a versenyhétvégén.

A két VIP versenyző, idén először két hölgy lesz, Debreczeni Zita (modell) aki korábban már gyakorolt a Hungaroringen és Pirner Alma (sztriptíz világbajnok) küzdhetnek meg az elemekkel és egymással. Természetesen nincs megtiltva nekik az sem, hogy beleszóljanak a bajnoki sorozat állandó résztvevőinek küzdelmébe.

Pirner Alma egy táncbemutatóról is gondoskodik majd a hétvégén, de részleteket nem árult el, a helyszínen minden kiderül.

A versenyautók mellett testközelből lesz alkalom megcsodálni néhány különleges Oldtimer-t és Harley Davidson motort is, sőt a Safety Car előtt, egy Harley Davidson Safety Bike fogja felvezetni a versenyek előtti formációs köröket, tehát mindenképpen látványos és izgalmas napokra számíthat az, aki kilátogat az eseményre.
Akár egy komplett családi hétvégének is kitűnő választás lehet, hiszen ha elég az autókból, akkor remekül el lehet tölteni a délutánt a Sárváron található termálfürdőben, ahol a versenyzők és csapattagjaik nagy része is megfordul esténként, hogy kipihenjék a nap fáradalmait, és feltöltődjenek a másnapi futamokra.

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

 

Közelgő események

.

2012. május 19-20. Suzuki Austria III-IV. forduló

2012. június 9-10. Suzuki Kupa III-IV. forduló

2012. június 16-17. Suzuki Austria V-VI. forduló

2012. június 16-17. Suzuki Kupa V-VI. forduló

2012. június 17-19. Suzuki Kupa VII-VIII. forduló

2012. augusztus 17-19. Suzuki Austria VII-VIII. forduló

2012. augusztus 25-26. Suzuki Austria IX-X. forduló

2012. augusztus 25-26. Suzuki Kupa IX-X. forduló

2012. szeptember 8-9. Suzuki Kupa XI. forduló

2012. október 6-7. Suzuki Austria XI-XII. forduló

2012. október 6-7. Suzuki Kupa XII-XIII. forduló

Csatlakozz Facebook oldalunkhoz!