Tim Gábor az első győzelmét aratta a Salzburgring-en

Tim Gábor az első győzelmét aratta a Salzburgring-en

Szerző: Emerico

Fotó: Emerico

2010. szeptember 25. 19:00

 

Ugyan egész nap szakadt az eső az Ausztria versenypályán, a Genex Suzuki Bio Kupa és a Suzuki Motorsport Cup közös versenye előtt az égi áldás megszűnt és száradó pályán kezdődött az idei 9. futam,
Először idén, nem eltolt rajttal, azaz 30 mp különbséggel indult a Magyar és az Osztrák mezőny, hanem egyszerre. Ez azt jelentette, hogy a 37 Suzuki egyszerre vágódott be a célegyenes végi sikánba.

A pole-ból induló Tim Gábor sikeresen megtartotta a vezető helyet, úgy hogy a vizes oldaláról indult a pályának. A mögüle induló Major Benedek is jól indult, így a két GFS Repsol Team versenyző hagyta el elsőként a sikánt.

Ifj. Ficza Ferenc és Bárkovics Zoltán bajnoki címért folyó csatája is tovább borzolta a kedélyeket, hisz egymás mellett hajtottak már az első kör végén.

A 3. körben a safety car hajtott a pályára, így Tim hiába növelte előnyét 2,1 mp-re, az új rajt után már három RCM Motorsport versenyzővel kellett megküzdenie, hisz Major Benedek mellett nem csak ifj. Ficza és Bárkovics ment el, hanem Bús Edina is.

Ifj. Ficza jó helyezkedéssel a futam közepétől átvette a vezetést, mikor ismét bejött a safety car, amely most 2 körön keresztül fogta a mezőny.

Tim az utolsó körig űzte a bajnokság éllovasát, majd mindent egy lapra feltéve, az utolsó kanyarban egy vakmerő előzéssel vette vissza a vezető pozíciót, és ezzel élete első túrakocsis győzelmét aratta. Bárkovics koccant csapattárséval, Bús Edinával, és ugyan a harmadik helyet megőrizte, de a hátránya tovább nőt ifj. Ficza-val szemben. A negyedik helyen az időmérésen brillírozó, Major Benedek lett, akit személyesen a Suzuki Austria vezérigazgatója dicsért meg, meggyőző teljesítményéért.

A Proex Motorsport legjobba ismét Tőzsér Áron lett, akiz az 5. helyen érkezett célba. Bús Edina csak a hatodik lett, hiába versenyzett végig az első négyben. Az RCM visszatérő versenyzője, több nagy csata után a hetedikként, a másik újonc Szabolcs Róbert pedig nyolcadikként érkezett be.

A két ifjú Laczkó közül Lehel versenyzett ma jobban, a Diamond Racing versenyzője a 11. lett.

Az Orion MSE legjobbja Szigeti Attila lett, a 12. hellyel egy pozícióval előzte meg csapattársát, Sopronyi Zoltán.

A Fönix Motorsport egyetlen versenyzője, Farkas Roland sokáig a legjobbak között tudott menni, de a versenyen elfogyott a lendület, és fel kellett adnia a küzdelmet.

A bajnokságban Tim Gábor a győzelemmel bebiztosította a bajnoki harmadik helyet, de az első hely még mindig nem dőlt el, bár ifj. Ficza előnye megnyugtató.

Vasárnap az idény utolsó versenye következik, az első nyolc megfordított sorrendjével.

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

 

Közelgő események

.

2012. május 19-20. Suzuki Austria III-IV. forduló

2012. június 9-10. Suzuki Kupa III-IV. forduló

2012. június 16-17. Suzuki Austria V-VI. forduló

2012. június 16-17. Suzuki Kupa V-VI. forduló

2012. június 17-19. Suzuki Kupa VII-VIII. forduló

2012. augusztus 17-19. Suzuki Austria VII-VIII. forduló

2012. augusztus 25-26. Suzuki Austria IX-X. forduló

2012. augusztus 25-26. Suzuki Kupa IX-X. forduló

2012. szeptember 8-9. Suzuki Kupa XI. forduló

2012. október 6-7. Suzuki Austria XI-XII. forduló

2012. október 6-7. Suzuki Kupa XII-XIII. forduló

Csatlakozz Facebook oldalunkhoz!