Bárkovics nyerte a vasárnapi futamot

Bárkovics nyerte a vasárnapi futamot

Szerző: Emerico

Fotó: Bálint F Gyula

2011. szeptember 18. 20:00

Ifj. Ficza Ferenc

Ifj. Ficza Ferenc

Rajzanak a Suzukik

Rajzanak a Suzukik

Nagy Dani indult az első helyről

Nagy Dani indult az első helyről

 

Az első nyolc fordított sorrendben sorakozott fel a rajtrácson, azaz a szombati győztes, ifj. Ficza Ferenc a nyolcadik helyről várhatta a rajtot. Tim Gábor rajtolt a legjobban, a hetedik helyről már az első kanyarban harmadikként fordult.

Hamar felért Tőzsér Áronra, és meg is előzte, azonban Makai György már nehezebb falat volt, és csak nehezen tudta átvenni a vezetést. Tim azonban elmelegítette gumijait az első helyért folyó harcban, és hiába volt Bárkovics ekkor már 6-7 mp hátrányban, szinte pillanatok alatt ért fel az első helyért küzdő ellenfelekre.

A verseny második felében viszonylag könnyen elment a gumikkal szokatlan módon nagyon szenvedő Tim mellett, és el is lépett Tőle. Eközben ifj. Ficza is leküzdötte ellenfeleit és a harmadik helyen a célig támadta Tim Gábort. Az utolsó körök hihetetlen küzdelmet hoztak, de Tim kivédekezte a támadásokat, és megőrizte a második helyét, a vasárnapi futamot magabiztosan megnyerő Bárkovics Zoltán mögött.

Ifj. Ficza a harmadik helyen ért célba, de a leggyorsabb kört megfutotta, így plusz pontot zsebelt be. Tim Gábor a második helyével továbbra is nagy előnnyel áll a bajnokság élén Bárkovics és ifj. Ficza előtt.

Makai végül a negyedik lett, az RCM csapatvezetője, Csuti László előtt. Hatodik helyen, ismét jó formában autózó Takáts Ákos érkezett, míg Tőzsér Áronnak ez a futam sem ment úgy, ahogy az utóbbi futamokon láttuk Tőle, a hetedik helyen intették le.

Nagy Dániel élete második hétvégéjén, újra a 8. lett, mutatva, a jövőben számolni kell vele.

A mezőny második felében újra nagyobb ütközések borzolták a kedélyeket, a hétvége nagy vesztese egyértelműen Lévai Zoltán volt, akit mindkét versenyen totálkárra törtek, így elvesztette a bajnokságban az 5. helyét.

A Duna Autó Suzuki Bio Kupa utolsó versenyhétvégéjére október 14-15-én kerül sor, az ausztriai Salzburgringen.

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

Szólj hozzá a cikkhez!

 

Közelgő események

.

2012. április 26-29. Gyorsasági OB I-II. forduló (terv.)

2012. május 19-20. GFS RRC Kupa (terv.)

2012. június 15-17. Bernis Kupa 2012 (terv.)

2012. június 29. - július 1. Slovakia Ring 2012 (terv.)

2012. szeptember 29-30. Suzuki Kupa IX-X. forduló (terv.)

2012. október 5-6. Hungaroring Kupa (terv.)

Csatlakozz Facebook oldalunkhoz!